Ezen a hétvégén több alkalommal is hangolódhatunk az adventi időszakra, eljön a Mikulás és készülhetünk a Karácsonyra is.
Számos program közül választhat, aki szeretne kikapcsolódni Fonyódon:
Pénteken 16 óra 30 perctől az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei koncerteznek a Mikulásnak, aki mint minden évben, idén is megjutalmazza a legifjabb zenészeket. Nem ehhez az időszakhoz kapcsolódóan, de kulturális programot kínál a Feng Shui Galéria, amelynek vendége ezúttal december 1-én 18 órától Dörnyei Katalin lesz. Az író – olvasó találkozón közös beszélgetés során ismerkedhetünk meg a szerzővel és két kötetével is. A moderátort Török Tünde újságíró személyében köszönthetjük.
Szombat délelőtt Kardos János és a Hűtő Klíma Kft. jóvoltából a Blaha Lujza és a Béke utca találkozásánál köszönthetik az érdeklődők a Mikulást. Lehet kisvonatozni, a cég munkatársai pedig forró teával és forralt borral gondoskodnak róla, hogy senki se fázzon meg.
Szombat estére is marad érdekesség: a Kulturális Központ színháztermébe lesz érdemes ellátogatni, hiszen 18 órától a Seven Houses Gospel Choir & Band színvonalas adventi koncertjét hallgathatjuk meg.
Vasárnap meggyújtjuk az első adventi gyertyát, mindezt közösségben is megélhetjük a Dísz téren. Az elmúlt években már hagyománnyá vált kézműves vásár ismét betölti majd a városközpont legelegánsabb terét 10 és 20 óra között, ahol akár az ajándékokat is megvásárolhatjuk Karácsonyra. 17 órakor pedig műsorral várják az érdeklődőket: Neumajer Zoltán katolikus plébános gondolatai után a fonyódi ovisok és a Laura Band műsorát élvezhetjük. Az est zárásaként felgyullad az első gyertya fénye.