KÖSZÖNJÜK A RENGETEG ADOMÁNYT!
KÖSZÖNJÜK AZ EMBERIESSÉG EREJÉT!
„Annyi mindent mondanék nektek, annyi minden van szívemben, mégis két dolog mindennél fontosabb: a szeretet és az engedelmesség.Legyetek Krisztus igaz munkatársai. Sugározzátok és éljétek az Ő életét. Angyalok legyetek a betegek számára, legyetek a kicsinyek barátai, és szeressétek egymást, ahogyan Isten szeret benneteket határtalan szeretettel.Legyetek gyöngédek egymáshoz. Inkább, hibázzatok gyöngéden, mintsem hogy erőszakkal csodákat tegyetek.”
(Teréz anya)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat fonyódi csoportja ezúton is szeretné nagy örömmel és hálás szívvel köszönetét kifejezni azoknak a magánszemélyeknek,akik akár kétkezi munkájukkal,akár ruha-cipő, bútor,használati tárgy, játék, tartós élelmiszer felajánlásával segítettek közel száz családnak ez alatt az év alatt. Sok- sok különböző felajánlás érkezett a hónapok alatt!
Az Adni öröm Karácsonyi élelmiszergyűjtés több mint 80 család ünnepét tette szebbé, közel 800 kg tartós élelmiszert tudtunk kiosztani.
A Húsvéti templomi élelmiszer gyűjtés is több mint 30 család ünnepét könnyíti meg a majdnem 400 kg tartós élelmiszer csomagokkal.
Köszönjük mindazoknak a cégeknek, magánvállalkozásoknak is a támogatását, akik felajánlásaikkal reményt adtak azoknak, akik önerőből nem tudták megvenni a számukra nélkülözhetetlen dolgokat, megvalósítani a kisebb felújítási munkálatokat.
Megkeresésünkre, közbenjárásunkra sok vezető nyújtott segítő kezet a jó ügy érdekében.
KÖSZÖNET AZ ADOMÁNYOKÉRT!
-Best-Line Ablak KFT. egy műanyag nyílászárót ajánlott fel egy családnak,amit önerőből nem tudtak volna megoldani.
-A Máltai Szeretetszolgálat pécsi központjának közbenjáró segítségével egy nyílászárót tudtunk biztosítani egy házfelújításhoz.
-Karitasz Kaposvári csoportja festékeket ajánlott fel egy ház felújításához,nagy segítséget nyújtva ezzel a családnak.
-Peters Paplan Kft paplan és párna felajánlással segített egy családot,ahol nagy szükség volt rá.
-Joya Hungary Kft egy cipőt ajánlott fel egy beteg ember számára, hogy segítse mindennapjait.
-Rollmaster Kft egy térelválasztó, hőfüggöny felajánlásával tette könnyebbé egy család életét,jelentősen csökkentve ezáltal a fűtésszámlájukat.
-Gormex Bt Kaposváron kapaszkodókat ajánlott fel egy mozgáskorlátozott fiatalembernek,segítve mindennapjait ezáltal.
-FÉG egy konvektor felajánlásával segített egy családot,önerőből nem sikerült volna.
-Antares Hungary Kft egy irodaszék felajánlásával segített egy mozgáskorlátozott fiatalembert.
-Prity Hungary Kft egy kandalló felajánlásával támogatott egy családot,mivel a régi javíthatatlanná vált és önerőből nem sikerült volna megoldani.
-Trio Egerszeg Kft nyílászáró felajánlásával segített egy családot,ahol a régi ablak már nagyon rossz állapotban volt.
-Sió- Ablakszer nyílászáró felajánlásával és beszerelésével segített egy mozgáskorlátozott fiatalembert,ahol szükségessé vált a felújítás a régi, elhasználódott ablakok miatt.
-KaposÉpker 2003 Kft sóder és cement felajánlásával segített egy rászoruló családot a szobák felújításában.
- FábosErutransKft akik önzetlenül szállítják el az adományokat az ország különböző helyeiről a rászorulóknak.
-Elektrolux Lehel Kft hűtőszekrény felajánlásával segített egy nagycsaládot.
-Dunafém 95 Kft vashálók felajánlásával egy ház felújítását támogatta.
-Dallamos Építőipari Kft.apró kavics felajánlásával segített egy lakásfelújítást.
-Hungária Karnis Kft 2 db karnis felajánlásával támogatott egy családot.
-Piktorfesték Üzletlánc Kft festék,gipsz adománnyal támogatott egy lakásfelújítást.
-Hubert Parketta Siófoki üzlete nagy kedvezménnyel segítette egy mozgáskorlátozott fiatalember laminált padló vásárlását.
-CsereÉP-Ker Kft cement felajánlásával segített egy rászoruló családot.
-Trans-Glass Kft tükröt ajánlott fel egy nagycsaládnak.
-Schmidt Norbert vállalkozó segítségével egy mozgáskorlátozott fiatalember szobáját sikerült kifesteni.
-Francsics József vállalkozó segítségével egy mozgáskorlátozott fiatalember szobáját sikerült akadálymentesíteni.
- HOTEX Konyhatechnológia egy mikrohullámú sütő felajánlásával segített egy családot.
- Collection Stúdió Kft PVC padló felajánlásával támogatott egy családot.
-Csercsics Faipari Kft szekrénylábak adományozásával segített egy családot.
- Fészekrakó 96 Bt Keszthely egy ablakot biztosított egy mozgáskorlátozott fiatalembernek.
-Simon Bútor Kft szekrénylábak felajánlásával segített egy családot.
-Ruha-sziget, akik fiú ruhák felajánlásával segítettek egy nagycsaládot.
-ETO Ablak Pécs,akik egy bejárati ajtó felajánlásával segítettek egy mozgáskorlátozott fiatalembert.
- ThermotradingKft. akik egy mozgáskorlátozott fiatalembernek biztosították az ajtó-és ablakbetétekhez szükséges alapanyagokat.
- Soudal Magyarország Kft.akik téli Pur hab felajánlásával segítettek egy mozgáskorlátozott fiatalembert, ajtó- és ablak cserénél.
-JYSK Keszthely, akik ágyráccsal segítettek egy családot.
-Balaton Agrár Zrt. akik akác oszlopok felajánlásával segítettek családokat, idős egyedülállókat,hogy melegben lehessenek.
- De’Longhi akik egy kávéfőző felajánlásával támogattak egy nagycsaládot.
- Hűtő Centrum Balatonbogláron mosógéppel támogatott egy nagycsaládot.
- TOTÁL-PRINT Kft akik festékpatron felajánlásával segítettek egy nagycsaládot.
- Szilvania Kft fazék készlet falajánlásával segített egy nagycsaládot.
- A Tesco Balatonboglári üzlete ruhaadománnyal segítette munkánkat.
-CMS vállalat útiköltséggel járult hozzá gyermekek utazásához
-Baláti Ferenc vállalkozó gyerekek utazásánál segített bennünket
-Tompos Csaba vállalkozó ételadománnyal segítette a rászoruló családokat
Köszönet az emberségért és a támogatásért, az összefogás szép példájáért!
Tisztelet, Szeretet és HÁLA övezze mindenkinek a segítségét, támogatását, felajánlását!
Minden adományozónak a legnagyobb kincset,kitűnő egészséget kívánunk méltóságunkhoz, a MINDENHATÓ ÁLTAL megáldott ERŐVEL!