Megszépült a Bélatelepi kápolna és környezete, immár megújulva várja új miserenddel a hívőket, látogatókat. A meghitt, patinás környezetben álló Szent Anna kápolna új elemei és a városüzemeltetés által rendbetett kápolnakert felújításáról Farkas Gábort, egyházközségi képviselő-testületi tagot kérdeztük.
„A tavalyi év őszétől zajlott egy felújítás, amelynek eredményeként tetőcsere, nyílászárócsere csere, elektromos hálózat csere, ülésfűtés bekötése történhetett meg. Az épület sokkal komfortosabb lett a hívők számára. Nem áll meg ennyiben a felújítás. Az Önkormányzat pénzügyi Bizottságának döntése alapján, várhatóan ősszel megújul a templom előtti terület is, amely munkálatai már megkezdődtek, de még sok feladat áll előttünk. – A harangláb megújítása, térkövezés befejezése, terület rendbetétele többek között. „
- számolt be Farkas Gábor, akit személyesen is érintenek a felújítás folyamatai, mint a templomhoz közel élő, lokálpatrióta, hívő bélatelepi lakost.
Nyáron megsokszorozódik a misék látogatottsága. A római katolikus felekezet elmúlt évben történt változásairól, az új miserendről Neumajer Zoltán plébános úr tájékoztatott bennünket.
„A Római Katolikus Egyház életében, Fonyódon több változás is tapasztalható augusztus 1-jétől. Fonyódot egybekapcsolja egyházilag a templomaival, - Bélatelep ide kerül hozzánk - ezen túl a Római Katolikus fonyódi plébánia temploma lesz a Szent Anna Kápolna. Továbbá a nagy örömöm ezzel a kápolnával kapcsolatban, hogy a Kaposvári Egyházmegye felújította kívül-belül, mely júliusban átadásra került és immár itt is miserenddel várja a hívőket.”
Egyelőre segédlelkészekkel kezdődött meg a miseszolgáltatás Bélatelepen. A nyári miserendet megtalálják a plébánia honlapján, valamint a fonyod.hu-n és a Fonyódi Hírmondóban.