A- A A+
Belépés     


akad wide

11.jpgRipka Ferenc (1871-1944)

Érettségi után a jogi karra iratkozott be. 1894-ben a Ganz Gépgyárban német–magyar levelező volt, majd a városi világítási telepek ügyeinek felügyelője, 1912-ben a Gázművek vezérigazgatója lett. Ebből az állásból választották meg 1925-ben főpolgármesterré. Szakértelme, tapasztalata és feltétlen kormányhűsége alkalmassá tette e magas és bizalmi hivatal elnyerésére.

1907-től bélatelepi villatulajdonos, Szaplonczay Manó 1916-os halála után a fürdő-érdekeltség elnöke.

A Fonyód községi képviselő-testület 1925 szeptemberében díszpolgári címet adományozott a székesfőváros főpolgármesterének, aki a faluért 1907 és 1944 között végzett sokrétű munkájával bőven megszolgálta azt. Kapcsolatait, befolyását a jó ügy – vagyis Fonyód fejlődése - érdekében használta fel, és segítségével létrejöhetett a római katolikus plébánia és átépítették, kibővítették a templomot, elkészült a hegyre felvezető műút, bizonyosan nem véletlenül Fonyódon épültek meg a főváros árvaházainak fiú- és leány üdülőtelepei, a polgári iskolát adományaival segítette, a villanyvilágítás is az ő közreműködésével valósulhatott meg, és még hosszan sorolhatnánk városunkért végzett jótéteményeit.

Az már csak érdekesség, hogy villájában vendégeskedett a korszak társadalmi és politikai elitje, Bethlen miniszterelnöktől kezdődően Vass József népjóléti miniszteren át egészen a Habsburg hercegi család több tagjáig.

Megkerülhetetlen az a lelkes és önzetlen munka, amellyel – a fürdő-érdekeltség elnökeként - Bélatelep fejlesztése révén a balatoni kultúrát szolgálta, s ezzel Bélatelepet a legrendezettebb balatoni üdülőhelyek színvonalára emelte, ahol vízvezeték, villamos világítás, csónakkikötő, kitűnő sétautak, virágkultúra jelezték az eredményeket.

Ő mondta azt, hogy amióta Fonyódon nyaralt, azt tapasztalta, hogy a Balaton minden fáradtságát, idegességét eltüntette, s minden ősszel felfrissülve, regenerálódva tudott visszamenni a munkahelyére. Vagyis, őt a hála is itt tartotta, mert annyi jót kapott a fonyódi hegytől!

Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

3d_pano.png

webcam

images/fonyod_galeria.png