A- A A+
Belépés     


akad wide

Elérhetőségek:

Fonyód, József u.21.

Telefon.:+36-85/560 287


Zákányi Kálmán
1919. november 19-én földműves családban látta meg a napvilágot Rinyaújlakon. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, felsőbb iskoláit magánúton folytatta. Csokonyavisontán jegyzőirodán írnokként dolgozott. 1941-42-ig katona, 1943-ban leszerelték, és visszakerült a jegyzőségbe. A közigazgatás átszervezése után 1950-ben Ordacsehibe kerül, a fiókposta vezetője lesz, míg felesége a kézbesítő. Rátermettsége alapján a fonyódi járás adóügyi előadójává nevezik ki 1954-ben. Később az Illeték Hivatal vezetőjeként dolgozik. Kezdettől részt vett a közéletben, leginkább a sport érdekelte. Hamarosan megválasztották a Petőfi Sportkör elnökének. Minden szabadidejét a sport szervezésének szentelte. Mivel Fonyódon a sportpályán kívül nem volt más létesítmény, ezért egy sportközpont létesítésén fáradozott. Sikerült meggyőznie a nagyközség vezetőségét és lakóit, hogy álljanak mellé. Először az öltözők, majd a szálloda épült fel konyhával és étteremmel. Kitűnő szervezőkészségének, kitartásának köszönhetően elkezdődött a csarnok építése. Az egész építkezés felelőssége az õ vállán nyugodott. Munkáját Sportérdemérem arany fokozatával jutalmazták. Pályáját sajnos alaptalan vádakkal kettétörték. Volt munkatársai hamis vádakkal megvádolták, feljelentették, nem hitték el, hogy õ csak a közösségért dolgozott. Sikerült tisztáznia magát, de ezután betegsége elhatalmasodott rajta, visszavonult. Ennek ellenére megválasztották a Petőfi Sportkör örökös elnökének. A rendszerváltás után a képviselő-testület őt választotta Fonyód első díszpolgárává, ezzel is elismerték, hogy Zákányi Kálmán egyike volt azoknak az embereknek, akik sokat tettek a város fejlődéséért.

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 asp gombocska

 

 

ohp gomb

 

 

energetika 

 

bartokutca

 

ginop

 

gomb fonyod a fejlodes utjan ovoda kulso energetikai felujitasa

gomb ginop

 Piac gomb

 

gomb fonyod a fejlodes utjan az ovoda es bolcsode bovitese es felujitasa

 

 gomb fonyod a fejlodes utjan interaktiv foglalkozasok a diakokert

csiszta banner

 

asp kep

kisfaludy2030banner

 kisfaludy2030banner 2021

 

banner

 

MAK banner baba 0915 300x250px OK

 

 MAK banner 0915 300x250px OK

 

 

3d_pano.png

webcam

images/fonyod_galeria.png