A tavalyinál is több, összesen 324 település vett részt a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyén. Városunk idén is megmérettette magát.
A 25. jubileumi díjátadó alkalmából több különlegességgel is készültek a szervezők.
A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny 2018. november 16-án, Nagykőrösön tartotta díjátadó gáláját, melyen közel 100 díjat osztottak ki. A nagyszabású, jubileumi ünnepségen öt település kapott fődíjat: Szolnok (50 ezer fő feletti), Nagykőrös (50 ezer fő alatti), Csemő (1 ezer feletti), Dozmat (1 ezer fő alatti) és Budapest IV. kerület (Budapesti kerületek) kategóriában.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesületdíjat adományozott Fonyód településnek a 2018. évi versenyben elért kiemelkedő teljesítményéért. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2018. évi Virágos Magyarországért Környezetszépítő versenyben részt vett Fonyód település részére a Panoráma strandon üzemeltetett vízi élménypark építéséért és a közterületek fenntartásáért elismerését fejezte ki.
„Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a Városüzemeltetés minden dolgozójának, hisz’ az elismeréseket nem kaphattuk volna meg a munkatársaim szorgalmas, nagy odafigyeléssel végzett munkája nélkül.”
– fejezte ki Kristóf Györgyné cégvezető, aki személyesen vette át a díjakat.
„Nagyon örültünk a díjaknak, hiszen Fonyód ilyen rangos elismerésben még nem részesült, a jubileum alkalmából pedig kiemelten fontos eredményt értünk el.”
Idén a verseny bírálati szempontrendszerét felülvizsgálva új kritériumokat is figyelembe vettek a zsűritagok az értékelésnél. Többletpontot jelentettek a családbarát és az akadálymentes infrastruktúra-fejlesztések, vagy ha a pályázó városban, faluban több nyelven is elérhetőek a turisztikai információk. Újdonság, hogy a digitális elérhetőség (weboldal, applikáció) is bekerült a minősítési szempontok közé. Azért fontosak az új kritériumok, mert a vonzó településkép mellett ezek a tényezők is mind befolyásolják, hogy elégedetten távoznak-e a vendégek a desztinációból.
A zsűri tagjai fonyódi látogatásuk során egy teljes napot szántak arra, hogy bejárják a települést és pontozzák különféle kritériumok alapján a látottakat. Természetesen lenyűgözte őket egyedülálló panorámánk, a Kripta villa, a Várhegyi Széplátó, a Panoráma strand és a Kutyás fürdetőhely, valamint a közterületeink is elnyerték tetszésüket.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója hangsúlyozta: „az Ügynökség nagyon büszke arra, hogy az elmúlt 25 év alatt közel hétezer résztvevő nevezett az egyre népszerűbb versenyre. A megmérettetés kiváló lehetőség arra, hogy kifejezzük vendégszeretetünket és megmutassuk a közösség erejét.”
Az MTÜ a 25. jubileum alkalmából minden pályázó településnek facsemetét, egy oszlopos gyertyánt ajándékozott, amelyet a VÜSZ dolgozói a Kripta villa kertjében már el is ültettek.
A verseny valamennyi résztvevője egyéni, a helyi kimagasló értékeket méltató oklevelet kapott.