Felújítva és a képességeiket bővítve kerülnek vissza a szolgálatba a Fáma III. lézerelvű sebességmérők, amelyek már közel két kilométerre ellátnak.
A rendőrök által a pontos mérések miatt közkedvelt mérőeszközök harmadik generációját a kétezres évek közepén kezdték használni, ám mostanra jelentős részük elhasználódott. A rendőrség úgy döntött, hogy a selejtezés helyett felújítják az eszközök jelentős részét és decemberre el is készült az első tesztpéldány.
Január végéig összesen 11 készülék menekült meg az enyészettől, melyek a sikeres hitelesítés után visszakerültek a kapitányságokhoz - írja a Kreszvaltozas.hu. A készülékek mérni tudják a szemből érkező és az elhaladó járművek sebességét is álló, illetve – a GPS-moduljuknak köszönhetően – mozgó állapotban is. Nagyon messzire, akár 1800 méterre is ellátnak, és mozgóképet is képesek rögzíteni a memóriakártyára. Így a sebességmérésen túl egyéb szabálytalanságok dokumentálására is képesek: tilos jelzésen való áthaladás, záróvonal átlépése. Ezért fontos, hogy a szabályokat megfelelően be kell tartani.
forrás: atv.hu
kép: internet