Ha hétvégén kánikula van, akkor sok a vendég a Balatonnál. A főszezon felén túl vagyunk, s eddig több mint hétszázezren érkeztek a magyar tengerhez. Az éttermek és szállásadók adatai szerint a turisták többsége magyar, kevés a külföldi vendég.
Míg a korábbi idényekben az ebédidő, idén a vacsoraidő a legforgalmasabb az egyik fonyódi étteremben. A vendégeik nagyon kedvelik a kézműves hamburgert, valamint a halételeket és a frissensülteket.
Alaposan megnézik az ételek árát a hozzánk betérők, ez nemcsak az előszezonban volt így, hanem a főszezonban is jellemző
– mondta lapunknak Torma Zoltán, az egyik fonyódi étterem tulajdonosa. Hozzátette, a legtöbb vendég családosan érkezik hozzájuk, többségében magyarok, de nem ritka a német, osztrák, lengyel és cseh turista sem. A vendéglős elmondta, náluk főszezonban az egész család dolgozik.
Már tavasszal jöttek hozzánk próbanapra fiatalok, szerencsére nincs nálunk munkaerőhiány
– mondta.
Ráadásul gépiesítettük a konyhát, így jóval hatékonyabban tudunk dolgozni
– emelte ki Torma Zoltán. Azt tervezik, hogy augusztus 20-án nem zárnak be, hanem ősszel is nyitva lesznek legalább péntektől vasárnapig.
Hétszázezer turista érkezett eddig
A Balatonhoz a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendég érkezett, nekik köszönhetően június elseje és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. Kiemelték, jó főszezoni hajrát ígér a foglalások alakulása is, a nyár hátralévő részére további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek.
forrás és kép: sonline.hu