Elkezdődött az idei nyári táborszezon Somogyban.
Fonyódligetre, az Erzsébet-táborba is megérkeztek az első gyermekcsoportok vasárnap. A Balatonnál mintegy hétezer fiatalt fogadnak a következő hónapokban. A Taborfigyelo.hu adatai szerint több mint ezer lehetőség közül választhatnak a szülők. Teljesen új kalandpark, mászófal és sportpálya várja a gyerekeket idén nyártól a fonyódligeti Erzsébet-táborban. A Balaton partján állami támogatással újultak meg a játszóeszközök, amelyeket vasárnap már ki is próbálhattak az első ottalvók. Darabánt Judit, az Erzsébet-táborok kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, tíz héten keresztül fogadja a gyerekeket a szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A fiatalok naponta 30 különféle élményprogramon vehetnek részt, melyek között lesznek hagyományőrző, közösségépítő, kulturális, sport-, ismeretterjesztő és digitális kompetenciát fejlesztő foglalkozások is.
Darabánt Judit kiemelte, kézműveskedés, sétahajózás, vízi kalandpark, színházi előadás, és még rengeteg program teszi színessé a táborozók vakációját. A Balaton déli partján elhelyezkedő táboron kívül az iskolásokat Zánkán is várja Erzsébet-tábor. A balatoni gyermektáborok mellett családi, gyógyító, diabétesz, napközi és erdélyi Erzsébet-táborokat is tartanak, amelyekben várhatóan több mint 130 ezren vehetnek részt idén nyáron. A fizetős táborokba is sokan mennek majd a vakáció alatt. Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője megkeresésünkre elmondta, az előzetes adatok szerint újabb rekordlétszámot hoz az idei nyári táboroztatás. Az oldalukon elérhető több mint ezer táborban mintegy 230 ezer gyermek nyaral majd. Legtöbben sport- és angoltáborban vesznek részt, de sokan választják a katonai és a honvédelmi elfoglaltságot is.
forrás és kép: sonline.hu