A "Balaton madártávlatból" - kilátók és kilátópontok hálózatba kapcsolása című GINOP-os pályázatból megújuló Szaplonczay sétány többek között egy új kiszolgáló épülettel is gyarapodott.
A városvezetés nem titkolt célja volt, hogy egy kávézó üzemeljen ezen a területen, természetesen nyilvános vizesblokkal. Erdei Barnabás Fonyód alpolgármestere közösségi oldalán ötletbörzét hirdetett, amely kezdeményezés során megszólította a fonyódiakat és a követőit, hogy közösen nevezzék el az új kávézót. A megadott határidő lejártáig harmincnégy különböző javaslat érkezett, ezek között hét olyan volt, amelyet többen is támogattak. A legtöbb javaslat, szám szerint tizenhét a Szaplonczay névre érkezett, amely a sétányhoz a leginkább illik.
Az ötletelés lezárultával Varga István helytörténész megkereste a Szaplonczay család leszármazottait, akik örültek a kezdeményezésnek és neves felmenőjük emlékéhez méltónak találták a kávéház új nevét. Bár a Manót -mint nevet- is szerették volna néhányan, de a többség választása végül a Szaplonczay névre esett. Az ötletelés után a névről egyébként Fonyód Város Képviselő - testülete döntött, a kávézót pedig a Fonyód Konyha Nonprofit Kft. üzemelteti majd.